2013. december 28., szombat

Mi így kívánunk boldog új évet

Nálunk az a bünti, ha nem kap este az alváshoz cumit. Néha méltósággal tűri a büntit, máskor könyörgőre fogja:

2013. december 15., vasárnap

Most számolunk

Lilivel mostanában mindent megszámolunk. Az összeadás is kezd alakulni, a kivonással még néha gondok vannak, de nem esem kétségbe, hiszen még nincs 4 éves sem. Viszont megint ráébresztett arra, hogy a felnőttek egyáltalán nem következetesek bizonyos dolgokban.

2013. november 29., péntek

Mozdulat

Ma eltérek egy kicsit a hagyománytól, és nemcsak Lili dumáit osztom meg Veletek, hanem egy mozdulatot, amitől összefacsarodott kicsit a szívem. Lili leszokóban van a cumiról. Engem az nem nagyon zavar, hogy este cumival alszik el, az viszont kiverte nálam a biztosítékot, hogy gyakorlatilag csak addig nem volt a szájában cumi, amikor evett (bár néha még akkor is). Nem lehetett érteni, mit mond, mert cumin keresztül beszélt, énekelt, szavalt. Szóval lépnem kellett, és letiltottam a nappali cumizásról, csak éjjel cumizhat (illetve ha nagyon odavan már, akkor öt percet néha napközben is szabad). A gyerek ezt két nap alatt megszokta, és minden hiszti nélkül leteszi reggel az ágyába a cumit, és tudja, hogy este találkoznak.

2013. november 21., csütörtök

2013. november 18., hétfő

A fecserő és a remecés olló

Több, mint három hét után kikönyörögtük doktornénitől, hogy hadd menjen holnap oviba Lili. A bárányhimlő már rég a múlté, a húgyúti fertőzése pedig nem veszélyeztet másokat, sőt, már őt is aligha. Igaz, még kb. három hét gyógyszerezés vár a gyerekre, de az a napi 2 és fél óra óvoda nem veszélyezteti az egészségét. Ezért aztán holnap megy! :)

2013. október 27., vasárnap

2013. október 24., csütörtök

2013. október 13., vasárnap

Fél szavakból is

Nem mondom, néha nehéz teher szembesülni azzal, hogy a gyerek teljesen ugyanolyan, mint én, de vannak előnye is: például fél szavakból is megértjük egymást.

2013. szeptember 14., szombat

Céklalap

Papával ma délelőtt a különböző formákat tanulták, rajzoltak négyzetet, kört, háromszöget, rombuszt, téglalapot, mindenféle alakzatot.

2013. szeptember 9., hétfő

Különkiadás az óvodából

Sokan jósolták, hogy sírni fogok ma, azt is, hogy Lili is sírni fog. Nos, egyikünk sem sírt, helyettünk az ég zokogott, vagyis úgy szakadt az eső, mintha muszáj lenne neki.

2013. augusztus 31., szombat

Szalmás pite

Lili imádja, ha süteményt sütök. Sokáig nem értettem, miért, hiszen alig, vagy egyáltalán nem eszik belőlük, de folyton követeli, hogy süssek már süteményt végre. A minap szilvás pitét csináltam, hamar el is fogyott, de ő még csak meg sem kóstolta. Ennek ellenére azért nyaggatta a Nagyit, hogy menjenek már szilvát szedni a kertbe, mert ő megint szeretné, ha én szilvás pitét sütnék.
- De minek süssön a Mami süteményt, ha Te meg sem kóstolod? - kérdezte a Nagyi.
- Hát azért, mert úgy szeretem az illatát!
Végre tudom, miért kell süteményeket csinálnom, ma viszont a következő érdekes mondattal penderült elém a konyhában:
- Jó napot, drága asszonyom, csak azt szeretném kérdezni, hogy van-e itthon szalmás pitéje...

Nem volt. Sőt, nem is álltam neki sütni... :)

--------------------------------------------------------------

Gyermek a fürdőkádban pancsol, Nagyi mellette ül a sámlin. Lili megállás nélkül karattyol, a habos vizet öntögeti egyik kis tálkából a másikba, és közben - mint egy tévés szakács - közvetíti Nagyinak, hogy mi történik:
- Ezt most kimérem, jól tudok számolni, mert ebből lesz a duffindációs torta.

Istenemre mondom, nem tudom, ilyen szavakat honnan vesz. :D

--------------------------------------------------------------

Ha leülök az ágy szélére, Lili ezt azonnal felhívásnak tekinti, és rám ront, leteper az ágyra, aztán kacagva próbálja megakadályozni (egyre nagyobb sikerrel), hogy ismét felüljek. Mikor nagy nehezen kiszabadulok, újra rám ugrik, és azt kiáltja:
- Gyere Mama, viccelkedjünk még!

Én meg a nevetéstől nem tudok ellenkezni, úgyhogy tovább folyik a viccelkedés... :)

--------------------------------------------------------------

Előző napról eldugott valahová egy fél üveg teát magának. Másnap délelőtt boldogan újságolja nekem:
- Mama, képzeld, találtam egy fél teát! Megdézsmáltam!

Olyan jól sikerült a dézsma, hogy meg is itta az egészet. :)

--------------------------------------------------------------

Mikor kiázik fürdésnél a keze, folyton riogat az "öreg" kezével, nekem meg visítozni kell, hogy boldog legyen. Egyik este megláttam a talpát, ami szintén ráncosra ázott a vízben.
- Azt a ráncos kis talpat! Az lesz az indián neved, hogy Öreg Talp!
- Nem! Legyen inkább Lili, az sokkal szebb név! És különben is! Az Öreg Talp fiú név!

Aha... értem! :D

--------------------------------------------------------------

Újabban biciklivel jön a pékségbe, vagy ahogy ő nevezi, a pékbe. Ő boldogan teker, én meg rohanok utána, és terelgetem az út közepéről az út szélére. Nagyon élvezi a dolgot, mutatom is, hogy mennyire:
Én egy kicsit ziláltabb vagyok egy-egy ilyen túra után... :)


2013. augusztus 25., vasárnap

A Gluminádok hősje

Alapvetően nincs bajom azzal, hogy a cumi-kendő párostól nyugszik meg a gyerek, és az sem kavar fel, hogy azzal alszik, de azt kimondottan utálom, hogy egész nap a szájában őrzi a cumit. Még beszélgetni is csak cumin keresztül lehet vele, amitől persze nem mindig értem, mit akar mondani.

2013. augusztus 1., csütörtök

Igazi Mama

Azt, hogy a lányom engem Mamának fog hívni, én már akkor leszögeztem, amikor még meg sem született. Kértem a nagymamákat, hogy senki ne neveztesse magát ugyanígy, mert az a gyereket esetleg megkavarja. Anyukámnál mondjuk fel sem merült ilyesmi, nála evidens volt, hogy ő a Nagyi, hiszen nálunk senki nem hívja a nagymamákat mamának, mert az ugye fél Magyarországon (és a világ minden országában) az édesanya megnevezése. Anyósom viszont Magyarország másik feléhez tartozik, és ő ragaszkodott a Marimama megnevezéshez Nagymama helyett.

2013. július 24., szerda

Ferkó, csokifagyi és a felnőtt kislány

Hétfőn este már ágyban voltunk, amikor a telefonomon átfutottam még a híreket gyorsan, és láttam, hogy megszületett a legifjabb brit trónörökös. Mondom is Lilinek:

2013. július 17., szerda

Újra itt

Ó, borzalom, eltelt egy hónap, mióta utoljára írtam. Elnézést mindenkitől, aki várta, és elnézést a gyerekemtől is, akinek majd felnőtt korában szándékomban áll ezt az egész gyűjteményt átadni szeretettel, mert most egy hónapnyi dumája elveszett. Az utóbbi napok beszólásait viszont gyorsan leírom, és igyekszem visszazökkenni hamar a "mindent-fel-és-lejegyzek" állapotba! :)

2013. június 11., kedd

Mint az állat

Van úgy, hogy az ember épp elolvadna a gyönyörűségtől, amikor egy péklapát landol a képén.

2013. június 2., vasárnap

Legutóbbiak

Kicsit szétforgácsolódtam, mióta ilyen sok blogom van, de azért igyekszem pótolni mindent. Itt is. :)

2013. május 24., péntek

Sátras ünnep

Tegnap Lili tüsszentett egymás után négyet. Ez őt is meglepte, mert hármasával szokott jönni a hapci. Felcsattant ezen a furcsaságon:
- Hogy nekem is épp ma kellett megfázni!

Nem pontosan tudom, milyen fontos dolga volt éppen tegnap, mindenesetre elég mókásan hangzott. :)

-----------------------------------------------------------------

2013. május 21., kedd

Mai gyerek

A lányom mai gyerek. Nagyon. Nulla ellenállás van benne a technikai dolgokkal kapcsolatban, bármilyen elektromos kütyüt azonnal megpróbál használni, és rendszerint sikerül is neki. Nagyi telefonját úgy megberhelte, hogy előkerült egy rádió, amiről eddig nem tudtuk, hogy van, és Lili azon hallgat zenét azóta, ha teheti. Az ikont kitette valahogy a kezdőlapra is, és ami mókás, hogy eltüntetni onnan egyikünknek sem sikerült.

2013. május 12., vasárnap

Szívre húzós Mama

Lefekvés előtt állandó sportprogram a gyermek befogása és meghámozása, majd a fürdőbe szállítása. Őszintén szólva nem nagyon örülök, hogy a Papa bevezette ezt az esti mókázást, mert ha nincs a közelben, és egyedül kényszerülök az esti cirkuszt lejátszani, hamar elveszítem a türelmem.

2013. május 4., szombat

A kárt evőkről és más titkokról

Néha bolondságnak érzem, hogy bárhol vagyunk, előkapom a papírt és a tollat, mikor Lili valami aranyosat mond, de az az igazság, hogy ha nem írom le, egyszerűen képtelen vagyok felidézni őket. Tudom, hogy valami édes volt, de nem jut eszembe a szöveg. Íme a heti jegyzetek:

2013. április 23., kedd

A megbocsátásról

Tegnap este fürdésre készülődtünk. Lilinek kellett eldönteni, hogy vagy zuhanyozunk és még nézhet egy mesét, vagy pancsizik hosszan, de utána már nincs mese. Persze a mesét választotta zuhannyal, így gyorsan vetkőztetni kezdtem, hogy mielőbb végezzünk.

2013. április 17., szerda

Óvoda

Tegnap és ma lehetett beíratni a gyereket az óvodába. Hétfőn még úgy gondoltam, hogy kedden korán felkelek, és elmegyek egyedül, elintézem. Aztán inkább mégis megkérdeztem Lilit, hátha van kedve velem jönni.

2013. április 13., szombat

Igazi nő

Nagyon szeretjük Takács Nóra "Hogyan legyek jó nő?" című műsorát, rendszeresen meg is szoktuk nézni a neten. Egyik este azt mondja az én drágám:
- Mami, nézzünk valamit a nénitől!
- Milyen nénitől? - kérdem tőle.
- Hát aki mindig mutat nekünk valami érdekeset!

2013. április 6., szombat

Hussadatta

Lepakoltam egy nagy polcot, kidobáltam a felét annak, amit ott találtam, aztán elkezdtem visszapakolni.

2013. március 30., szombat

Durva dolog

Újabban ez a szava járása, minden "durva dolog", ami neki nem tetszik. Ma is, amikor ebédnél felmerült, hogy ebéd után alvás jön, összevonta a szemöldökét, összefonta maga előtt a karjait is, és morogva közölte:
- Megmondtam, hogy világosban durva dolog aludni!

2013. március 21., csütörtök

Okay, hello, good eye!

Van Lilinek egy fából készült, kerekes macskája. Madzagon tudja húzni maga után, nagyon szereti. Néha felkerekednek, és sétálni indulnak a házban. Megmutat neki ezt-azt, beszélgetnek, mesél a macskának mindenfélét, míg az ártatlan jószág gördül utána szabálytalan kerekein.

2013. március 19., kedd

Upsz

Kicsit elmaradtam mostanában a dokumentálásban, és ez igazán nem azért történt, mert a gyerek nem mond semmi édeset, egyszerűen lusta voltam nekiállni, mindig valami mást csináltam, aztán azon kaptam most magam, hogy már hetek óta egy hangot sem írtam ide, de ami még rosszabb, sok cukiságot egyáltalán nem írtam le, úgyhogy most csak azokat tudom rögzíteni ide, amiket felfirkáltam valahová, vagy ami annyira emlékezetes volt nekem, hogy nem esett ki a szita jellegű memóriámon.

2013. február 28., csütörtök

ABC

Lilit nagyon érdeklik a betűk, de például a betűkártyákkal szívesebben játszik mást. Az viszont a mindene, ha az ölembe ülhet a számítógép előtt, bekapcsolok neki valamilyen szövegszerkesztőt, ő pedig vadássza a billentyűzeten a különböző betűket.

2013. február 19., kedd

Unikornisok éjjel-nappal

Nagy kedvenc már jó ideje nálunk a "Mia és én" című sorozat. Mivel csak egyszer vetítette eddig a Minimax, viszont Lili sokkal többször szeretné látni, kénytelen voltam megszerezni mind a 26 részt, hogy bármikor elérhető legyen.

2013. február 8., péntek

Ne zavarj!

Reggel mindig vita tárgyát képezi, hogy mikor kell felöltözni. Én már rendszerint nappali ruhában vagyok, amikor ébresztem Lilit, de ő akár délig is elvan pizsamában, ha hagyom. Sőt, szerintem akkor már le sem venné, mert úgyis mindjárt este van.

2013. február 7., csütörtök

Jegesmacc

Bár én eléggé kiakadtam, hogy múlt éjszaka beborított minket a hó váratlanul, Lili nagyon boldog volt tőle, úgyhogy egész délelőtt a kertben bóklásztunk, hógolyóztunk, hómedvét építettünk.

2013. február 4., hétfő

Soha többé

Gyermekem lelkes gyöngyfűző lett az utóbbi időben. Százszor felfűzi majd leszedi a gyöngyöket, aztán fűzi újra. Kivéve akkor, amikor szétválogatja poharakba színek vagy formák szerint a gyöngyöket, és még az is előfordul, hogy a gyöngyök voltaképpen magok lesznek, amikből virslivirág(!!!) kel ki. Sajnos az egyik ilyennél úgy döntött, megkóstolja a virslivirág magját, és frankón lenyelt egy darabot. Másnapig frászban voltam, hogy kijut-e a gyöngy, és nagy volt az öröm, mikor végre meglett.

2013. január 30., szerda

Mesedolog

Központi kérdés még mindig, hogy mikor és mennyi mesét nézhet. Én hajlamosabb vagyok hagyni, az apja inkább próbálja lebeszélni. Kevés dolog van, amiben nem értünk egyet a gyereknevelés kapcsán, ez egy ilyen pont.

2013. január 25., péntek

Szívesség

Van nekem egy post-it tömböm, ami szív alakú. Gyermekem előszeretettel fosztogatja, majd összefirkálás, pardon: "megírás" után osztogatja is őket.

2013. január 20., vasárnap

2013. január 16., szerda

Néha belekavarodunk

Vannak olyan ártalmatlannak tűnő témák, amikbe aztán úgy belegabalyodok, hogy alig tudok kitalálni belőle. Tegnap este "A kis Mukk" című mese került elő egy egészen mindennapos helyzetben: Lili felvette a papucsomat, amíg én fürödtem, és abban mászkált fel és alá a fürdőszobában, én meg azt mondtam rá, hogy olyan, mint a kis Mukk. Ezzel elindítottam a lavinát.

2013. január 13., vasárnap

Családfa

Mostanában nagyon foglalkoztatja a ki kinek a kicsodája témakör. Azt már kívülről fújja, hogy az én mamámat ő Nagyinak szólítja, és a teljes nevét is el tudja mondani, de az apját például azzal lepte meg, hogy még a Nagyi szüleinek is tudja a teljes nevét.

2013. január 9., szerda

Új mesék

Nálunk a Jézuska/Mikulás jó fej volt, rengeteg könyvet hozott. Így aztán mostanában végre nem az unásig ismételt meséket olvasom, hanem olyanokat is, amik még nekem is újak. Ez mondjuk néha elég kellemetlen, mert van a könyvek között olyan, amiben az egyik szereplő simán lehülyézi a másikat, ami azért nekem nem éppen mesébe illő, de akadnak más furcsaságok is.

2013. január 7., hétfő

Nyelvújítás

Bár a családból többen is jártak nálunk a Kazinczy Gimnáziumba, mégis Lilin tört ki a nyelvújító láz. Újabban valahogy semmi sem egészen az, ami...