Posta és interneM

Állok a postán a gyerekkel. Nagy sor van, a postás hölgy valami hihetetlen bénázást ad elő, pedig régi munkaerő, de valahogy ez nem az ő napja. Már majdnem sorra kerülünk, amikor a lányom észreveszi a szomszéd ablakot, ahol lottót lehet feladni.
Még egyszer régebben, amikor lottóztam, kérdezte Lili, hogy miért adjuk fel azt a szelvényt. Mondtam, hogy azért, mert ha sok pénzt nyerünk a lottón, kivehetjük a Papát a munkából, és megvehetünk mindenféle szép dolgot a pénzből. Vélhetően ez juthatott eszébe, mert ezt kérdezte:
- Nézd, Mama! Ki vannak téve a csekkek!
- Milyen csekkek?
- Amivel nyerni lehet! Nem veszel egy csekket? - kérdezi jó hangosan, minek eredményeként mindenki minket néz már.
- Nem, drágám, nem veszek csekket. És lottót sem.
- De vegyél, Mama! Mert ha nyerünk, megvehetjük a postát! Az egészet!
- És minek nekünk egy egész posta?
- Naaa, légyszi, Mama! Vedd meg nekem az egész postát! - mondja könyörögve. Ekkor már mindenki nevetett. De még hozzátette:
- Meg azt a nénit is, Mama! Légysziiii!

Fogalmam sincs, mire kell neki egy egész posta és egy postáskisasszony is, de a sorban álló emberek jól szórakoztak. :)

-------------------------------------------------------------------

"Tudod mit, Mama? Te inkább gondolkodjál, hogy milyen mesét szeretnék, én meg addig nézem az internemet."

Az interneM már a gyereknek is fontos. :D

-------------------------------------------------------------------

- Képzeld, Mama! Voltunk a Marimamával pónilovakat nézni!
- És tetszett a póniló, drágám?
- Nem!
- Miért nem?
- Mert túúúl kicsik. A túl kicsik nekem nem tetszenek.

Hát ez van... :D

-------------------------------------------------------------------

Ha sétálni megyünk, jön velünk mindig a Cica is. Rendszerint Cica egy darabig Lilivel jön, de valahogy mindig oda lyukadunk ki, hogy nekem kell cipelnem a saját cuccaim mellett. De ennek vége! Kitaláltam a hordozókendőt, és azóta Lili olyan boldogan sétáltatja a macskáját, hogy eszébe se jut lepasszolni. Mutatom:

-------------------------------------------------------------------

Az eső és a szél szétverte a virágokat, amik már sokkal nagyobbra nőttek, mint kellett volna. Most a fél sor lefeküdt a járdára, elég szomorú látványt nyújtanak. Lili megkérdezte:
- Mama! Szerinted nem nőtték ki ezek a virágok a földet?

Van benne valami:

  -------------------------------------------------------------------

Reggeli közben könyörög, hogy nézzünk egy mesét. Oké, megnézzük, mi van a Minimaxon. Pechemre valami hosszabb mese kezdődött éppen, úgyhogy muszáj volt végignézni. A történet két kis oroszlánkölyök körül bonyolódott, akik először elvesztek, aztán meglettek, de ellopták őket a gonoszok. Amikor elvesztek, és a mamájuk után sírtak, Lili velük sírt, alig tudtam megvigasztalni. Viszont mikor a gonoszok ellopták őket, felugrott, a tévéhez rohant, és elkezdte ütni a képernyőt.
- Mit csinálsz? - kérdezem meghökkenve.
- Elverem a feneküket ezeknek a gonoszoknak! Nem engedem bántani a kis oroszlánokat! 
Szerencsére hamar le tudtam beszélni a dologról, de eszembe jutott, hogy milyen mázli, hogy nekünk még az a régi, masszív, böhöm tévénk van, mert egy újabb darab nem biztos, hogy kibírta volna a "gonoszfenekelést". :)

-------------------------------------------------------------------

- Tudod, Mama, amikor én 100 éves voltam, akkor volt szülinapi tortám. Nagyon finom volt, és elfújtam rajta a gyertyákat is... De most nincs tortám.
- Nincs, mert nincs szülinapod. És a legközelebbin is csak három gyertya lesz.
- De jó lesz! És amikor megint százéves leszek, akkor megint finom lesz a tortám?
- Szerintem már háromévesen is finom lesz a tortád.
- Jaj, Mama! - mondja elragadtatással, és a nyakamba ugrik. - Te vagy a legjobb barátom!

:)