Pótlás

Mostanában nem nagyon volt időm, hangulatom megörökíteni a történeteket, ezért sokat el is felejtettem közben. Gyorsan leírom, ami még eszembe jut.


Itt volt a tesóm, és Lili meglátta, hogy gyöngy fülbevaló van a fülében.
- Az mi? - kérdezte.
- Gyöngy.
Kis gondolkodás után Lili azt mondta:
- Ó, tudom a megoldást! Gyere velem a kertbe! - azzal kézen fogta a keresztmamiját, és kivitte a ribizlibokrokhoz, ahol úgy mutatott a kis piros "gyöngyökre", mint valami csuda attrakcióra. Levett két szemet, egyiket odaadta Keresztmaminak, aki javasolta, hogy háromra egyék meg mindketten a magukét. Lili ízlelgette a ribizlit egy ideig, aztán megszólalt:
- Hmm, ez nagyon finom! Most köpjük ki a bokorba, jó?

---------------------------------------------------------------

Nálunk jártak külföldön élő rokonaink, Berni és Gergő. Bár Bernit is nagyon szereti Lili, de Gergőbe valósággal szerelmes. Így mikor Berni átölelte Gergőt, Lili felháborodva ment oda hozzá:
- Berni! Ne piszkáld a Gergőt! Ne piszkáld őt!

A középső lányunk mesélte, hogy mennyire utálja, ha Ági helyett valaki Ágónak nevezi. Csak úgy próbaképp kimondta többször a nevet, mire Lili megint úgy érezte, meg kell védenie valakit:
- Ágicaa! Ne mondj ilyet a Mamára! Ne mondj ilyet rá!

---------------------------------------------------------------

Nagymamája verset tanított neki. Többször is felolvasta Lilinek a verset, és kérte, hogy az utolsó sort mondja ő:
- ... dí dá dú... - mondta az utolsó előtti sort a Nagymama, mire Lili:
- ... te vagy az a százlábú!

(végső soron kijön ez is :D)

---------------------------------------------------------------

Papa telefonált valakivel, és bezárkózott egy szobába, hogy Lili ne kotyogjon közbe. Őtündérsége természetesen ezt nagyon zokon vette, és sírva jött hozzám:
- Csak a Papával szerettem volna beszélni!
- Majd később beszélsz vele, drágám, most ne zavard légyszíves!
- De muszáj beszélnem a Papával!
- Miről?
- Hasznos dolgokról!

:))

---------------------------------------------------------------

Egy napot nyaralt a Nagymamánál múlt héten. Volt nagy izgalom, hogy vajon hogy viseli a máshol alvást, mert nélkülünk eddig még nem csinált ilyet. Szerencsére semmi gond nem volt, és mikor másnap délután érte mentünk, boldogan csimpaszkodott a nyakamba. Megfogta két kézzel az arcomat, és mélyen a szemembe nézve azt mondta:
- Tudod mit, Mama? Te vagy az én nagy angyalkám, én meg a Te kis angyalkád, jó?

(mindig meglep vele, hogy milyen jól használja a birtokos szerkezeteket)

---------------------------------------------------------------

Ül mellettem, és csak úgy játékból egy nagyot csap a karomra.
- Naa! - hördülök fel.
- Ide bújok, jó? - és már bújik is a karomhoz bűnbánóan. - Ezt szereted?
- Igen.
- Ettől már mosolyogsz?
- Igen.
- Jól van, akkor már meggyógyultál, Mama! Nem lesz semmi baj.

:)