Minimami

Lili kapott egy babát Rita barátnőméktől. Eddig is nagyon gondoskodó, szeretetteljes kapcsolatot ápolt a plüssökkel és babákkal a lányom, de most aztán kitört belőle az ANYA, és egy lépést sem lehet tenni Emmi baba nélkül.



- Kérsz sajtot, Kicsikém? - kérdezi a babát a babakocsi mellé guggolva. - Igen? Igen? Igen. Rendben, adom, tessék! Ugye finom? Jól van, te kis édes!
Gügyög neki, ölelgeti, szeretgeti, ringatja, és persze neveli is.
- Volt kaki? Ne mondd, hogy nem, érzem én! Na jól van, mindjárt adok tiszta pelust, meglátod, jobb lesz úgy! - mondja a kis minimama, én meg vinnyogva röhögök csendben, mert szinte szó szerint idéz engem (ő ugyanis folyton tagadja, hogy lenne kaki a pelusban, és élénken tiltakozik a pelenkázás ellen).

Eteti, itatja a babát, megkérdezi a véleményét dolgokról, énekel neki... szóval gondoskodik róla szépen. Én meg csak nézem ezt az alig egy méternyi csöpp kölköt, ahogy mamát játszik, és azon tűnődöm, milyen jó nekem. Egyszerűen elolvadok ettől az édes gyerektől, a határtalan szeretetétől, a finomságától, és a távolba révedő szemeitől. Pont olyan merengős, mint én, és amikor úgy igazán elmerül a gondolataiban, fényévekre van tőlünk. Ha szólok hozzá, szinte látom a szemén, ahogy lassan-lassan visszakapaszkodik a valóságba onnan a másik világból. Íme néhány kép a kis minimamáról:

És még egy kis cukiság:
Tegnap áll a szekrényem mellett a dolgozószobában. Hallom, hogy finoman kihúzza az egyik fiókot, és pakolászni kezd a festékek, ecsetek között.
- Te mit csinálsz ott, angyalom? - kérdem tőle.
- Csak szebbre teszem őket, Mama! - mondja kedvesen, és rendezgeti a dolgokat tovább nagy szakértelemmel. Nem volt szívem megfosztani a "szebbre tevés" örömétől... :)