Egyik este vég nélkül kérte az esti dalokat. Ültem a sötét szobában, énekeltem, énekeltem, de már majdnem elaludtam. Lili bezzeg nagyon fitt volt, esze ágában sem volt aludni még. Egy idő után az volt az érzésem, hogy amíg én ott dalolgatok, nem fog aludni, ezért beszüntettem az éneklést, és kértem, hogy aludjon.
- Fáj a torkod? - kérdezte.
- Igen. - mondtam, bár azért annyira nem fájt, de ez pillanatnyilag jó indoknak tűnt a csendre.
- Nekem is fáj a torkom.
- Majd reggel eszünk mézeskenyeret, rendben?
- Rendben. Gyere ide, Mamika!
- Mit szeretnél, angyalom?
- Puszild meg a torkom, mert fáj!
- Jövök. - mondtam, és odamentem hozzá, hogy megpusziljam. Megkapta a puszit, ami természetesen azonnal hatott.
- Már nem fáj, meggyógyult. Most én.
- Mit Te?
- Megpuszilom a torkod, gyere! - azzal ő is megpuszilta a nyakam. - Meggyógyult?
- Igen, már sokkal jobb. (mert ugye mi mást mondhatnék erre?)
- Akkor jó. Most aztán énekelhetsz nekem tovább!
Ez van. A gyerek okos. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése